
Minden szőlőtermelőnek komolyan kellene venni az aranyszínű sárgaság vírushordozója, az amerikai szőlőkabóca elleni védekezést, mert a súlyos betegség kezdetben enyhe, majd 4-5 év alatt egyre durvább pusztítást végezhet a szőlőben.
Idén az ország nagy részén kedvezőbb helyzetben vannak a szőlősgazdák, mint 2014-ben ekkor voltak. A szőlő fakadása a tavalyi évhez képest később indult, azonban ezt a lemaradást mára behozta. A tavalyi évben ebben az időszakban már nagymértékben pusztított a lisztharmat, idén járványszerű tüneteket nem észleltünk. A termelők már a vegetáció elején megkezdték a fegyelmezett védekezést, így jóval egészségesebbnek mondhatók ezek az ültetvények. Jelen állás szerint azokon a területeken, ahol nem volt betegség, vagy jégkár, ott kiemelkedő mennyiségre és minőségre számíthatnak a termelők. A legnagyobb problémát az egri és a tokajhegyaljai borvidéken a vízhiány okozza. A levelek bepödrődnek, a fürtök könnyűek, a szemek vízhiányosak, a fejlődésben megálltak. Mivel a vesszőbeérés erőteljesen beindult, néhány fajtánál már most kávébarna színűek a vesszők. Ennek tükrében nem tudni, hogy ez milyen hatással lesz a későbbi mennyiségre és minőségre.
Nagy gond, hogy a szőlőtermesztők egy része figyelmen kívül hagyta az aranyszínű sárgaság miatti figyelmeztetéséket, pedig igen súlyos betegségről van szól. Az aranyszínű sárgaság az eddigi európai tapasztalatok szerint nagyon veszélyes kór, amelyet az amerikai szőlőkabóca terjeszt. A kártevő idén is feltűnt szinte az összes szőlőtermő vidéken. Magyarországon először 2013 augusztusában, a zalai Lentiben begyűjtött levélmintákból és befogott szőlőkabócákból mutatták ki az aranyszínű sárgaságot. Megfelelő védekezés hiányában az aranyszínű sárgaság bármikor felütheti a fejét, s sajnos azt tapasztaltuk, hogy vannak olyan gazdálkodók, akik nem veszik komolyan a figyelmeztetést.
A betegség elleni védekezés egyetlen módja, ha a terjesztőt iktatják ki a gazdák. A rovarölő szeres kezelések célzottan a tünetet okozó fitoplazmát terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen irányulnak. A kór negatív hatása nem azonnal, hanem fokozatosan jelenik meg a szőlőben, 4-5 év alatt akár telje-sen ki tudja pusztítani az állományt. Szlovéniában például elkéstek a védekezéssel és rendkívül súlyos károkat szenvedtek el az ültetvények. A kórokozóra szinte az összes Magyarországon termesztett szőlőfajta fogékony.
A Syngenta hatékony növényvédelmi megoldásaival eredményesen léphetnek fel a különböző kártevőkkel szemben. A vállalat portfóliója idén a Luzindoval bővül, amely egy új, hatékony készítmény szőlőmolyok ellen és a kabóca elleni védekezésre is alkalmas.